Viszontlátásra!

 2010.10.01. 21:50

Ezúton köszönöm meg minden hűséges látogatom figyelmét, és minden zsámbéki polgár támogatását, aki segítette a munkámat az elmúlt négy évben. Polgármesteri mandátumom két nap múlva lejár, de én maradok. Zsámbéki.

Legutóbbi ülésünkön szóba került, hogy a medence szinte valamennyi településén elfogadhatatlanul magas a víz ára. Ennek a problémának a megoldásáról beszélgettünk a Zsámert ülésen, Herceghalom, Etyek polgármesterével, és elhatároztuk, a kevésbé érintett Zsámert-tagok egyetértésével, hogy megpróbálunk közös megoldást találni. A megoldás a biatorbágyi víz hasznlálata lehetne, amely a mostani nettó 300 forintos helyett 200 forintos áron volna beszerezhető. Ennek érdekében holnapután kiegészülve Budajenő, Telki és Páty polgármestereivel, szakértők és az érintett országgyűlési képviselők, Csenger Zalán Zsolt és Gulyás Dénes bevonásával tanácskozást tartunk.

Ahogy megígértem

 2010.05.27. 15:10

Az alpolgármester válaszai a lemondásra való felszólításra a közmeghallgatás jegyzőkönyvéből:

„Az önkormányzati törvény a polgármesterek munkájának segítésére létrehozta az alpolgármester tisztséget. Szó szerint így szól a törvény: A képviselő-testület a saját tagjai közül a polgármester javaslatára, titkos szavazással a képviselő-testület megbízatásának időtartamára, a polgármester helyettesítésére, munkájának a segítésére alpolgármestert választ. Az alpolgármester a polgármester irányításával látja el feladatait. A polgármesteri munkát helyettesítés nélkül rendkívül nehéz végezni. Gyakran előfordul, hogy egyszerre két helyen kellene lennem. Hasonló problémát vetnek fel a hivatalos utak is, amelyek alatt a helyettesítést biztosítani kell. A törvénynek nem csak a szövegéből, de szelleméből is következik, hogy a polgármester és helyettese között bizalmi viszonynak kell fennállnia, valamint az is, hogy a közvetlenül választott polgármesternek olyan alpolgármesterre van szüksége, akiben feltétlenül megbízik. A munkakapcsolat működésének a polgármester oldaláról ez nélkülözhetetlen feltétele. Közel négy évvel ezelőtt teljes bizalommal Horváth Lászlót jelöltem alpolgármesternek, sajnos azonban a tegnapi nappal ez a bizalom részemről teljes mértékben elveszett. Az alpolgármester úr - ezt tegnap testületi ülésen is elismerte - legalább szombaton tudomást szerzett arról, hogy a Keresztelő Szent János Iskolát lezárták a diákok és a tanárok előtt. Erről engem, mint a város polgármesterét - saját bevallása szerint teljesen tudatosan - nem tájékoztatott. Magam egy TV társaságtól értesültem az ügyről vasárnap délben. Ezek után tudtam összehívni a rendkívüli testületi ülést, ahol egyhangú határozatokat hoztunk az iskola védelmében, tudtam konzultálni a katasztrófavédelemmel, a rendőrséggel és az érintett felekkel. Ezt a magatartást teljes mértékben elfogadhatatlannak tartom. Ugyan a tavalyi évben is előfordult az, hogy a szeméttelep rekultivációját illető felhatalmazásomat írásban tagadta meg, azóta más megbízást nem is adtam neki. A tegnapi nappal azonban úgy gondolom végképp túllépett egy határt, ami már az önkormányzat működését is fenyegeti. Minderre semmilyen személyes ambíció nem adhat felmentést, ezért a legnagyobb tisztelettel ezennel megkérem az alpolgármester urat, hogy önként mondjon le tisztségéről, ezzel megteremtve számomra és Zsámbék város számára a normális működés lehetőségét.”

Ez egy felkérés volt, amire nem kell most válaszolnia alpolgármester úrnak, ezt később is megteheti. Amennyiben nem kíván alpolgármester úr most szólni, úgy megadom a kérdéseknek a lehetőséget.

 

Horváth László: A hétvége eseményeire visszatérve. Valóban szombaton értesültem arról, hogy az iskola környékén baj van, de a fenntartó - konkrétan Márton atya - kérésre a polgármestert nem tájékoztattam erről. Ugyanis azt kérte, hogy hadd intézzék ezt el saját hatáskörben, mivel szerinte - a polgármester úr - mondjuk úgy- nem az ő szekerüket tolja, hanem a másik félét. A másik dolog. A normális működésről csak annyit - és erről kb. egy éve erről készült egy beadvány, csak még nem adtam be, mert van bennem egy jóhiszeműség, vagy naivság - hogy legalább négyszer volt polgármester úr az elmúlt egy évben külföldön úgy, hogy előtte egy halvány szóval sem említette, hogy Ő nem fog Zsámbékon tartózkodni. Amivel szerintem, sokkal, de sokkal nagyobb veszélybe sodorta az önkormányzat normális működését, hiszen én nem vagyok főállású alpolgármester, ha szabadságra megyek, vagy bárhova elutazom, mert nem tudok róla, hogy ő sem tartózkodik Zsámbékon, akkor nincs, aki aláírjon, mert én lennék a helyettesítő személy. Erről egyébként a Közigazgatási Hivataltól kértem állásfoglalást. Ehhez hozzátartozik az is, hogy a Közigazgatási Hivatal szerint az is törvénytelen, hogy a polgármester szabadsága alatt bejárkál a hivatalba és aláírásokat tesz meg. Konkrétan az alpolgármester helyettesítési jogát sérti vele. Egyébként az, hogy a szombati napon kb. 40 hívást kaptam szülőktől az iskola körüli ügyekről, a polgármester meg egyet sem, lehet, hogy el kellene gondolkodni azon, hogy ez miért van. Mekkora a bizalom személyéhez és mekkora a bizalom felém. Ez most igazából nem a kettőnk ügye, hanem az önkormányzaté. A lemondásra való felkérését megfontolom, de most nem mondok se igent, se nemet.

 

Lovas Lajos: Nem is volt más célom ezzel, mint hogy ezt a problémát megoldjuk valahogyan. Mint említettem a tavalyi évben is voltak ezzel problémáim, de ezt nem kívánom tovább ragozni. Arról, hogy miért nem bíztam meg az alpolgármestert a helyettesítéssel: igaz, hogy többször külföldön voltam, de szolgálati úton és távolról is elláttam a feladataimat. Pontosan azért jöttem be szabadságom alatt is helyettesíteni, mert ez a bizalmi viszony nem létezett, és azt gondolom, hogy a bizalmi viszonynak elsősorban a polgármester részéről kell léteznie. Amikor a törvény úgy szól, hogy az alpolgármester a polgármester irányításával látja el feladatait, és ennek az alpolgármester láthatóan nem kíván eleget tenni, és ennek hangot is ad, akkor azt gondolom, hogy polgármesterként más választásom nem nagyon volt. Most sincs, viszont szükségem lenne olyan alpolgármesterre, akivel a kölcsönös bizalom fennáll ahhoz, hogy normálisan tudjon működni ez a település. Ezentúl ez nem személyes.

 

Horváth László: Hogy teljesen tisztázzuk a történetet, az, hogy a polgármester úr négy évvel ezelőtt hogyan választott ki engem, mint alpolgármestert, azt azért tudjuk, hogy nem így volt. Nem én voltam első körben kiválasztva. A legutolsó pillanatban, miután a másik célszemély nem lehetett, így kerültem én képbe. Hiszen nem is ismertük egymást gyakorlatilag a választások előtt. Tehát ennyit a bizalomról. A folytatásban pedig azt ismételném el, hogy törvénytelen, tehát nem mérlegelheti - bár ezt a jegyző úr el tudja mondani -, mikor a polgármester szabadsága alatt bejárkál és aláír. Illetve, mivel a katasztrófavédelemi feladatok is a polgármester illetve helyettesítésben az alpolgármester feladatai közé tartoznak, tulajdonképpen a település alapvető működését veszélyeztette. Most nem mennék bele ebbe, majdnem azt mondtam, hogy méltatlan erre a pozícióra. Jegyző urat megkérném, hogy mondjon néhány szót, hogy látja ezt a helyzetet, mennyire törvényes ez a működési forma.

 

Lovas Lajos: A bizalmat illetően, valóban nem az alpolgármester volt az egyetlen jelöltem, viszont a bizalom teljes volt, és működőképesnek is látszott ez a kapcsolat az első két évben egészen tavaly augusztus 20-áig. Tény az, hogy a polgármestert közvetlenül választják, az alpolgármestert pedig a polgármester jelöli, és a képviselő-testület szavaz neki bizalmat. Még annyit, hogy bárki kéri az alpolgármester urat, hogy ne tájékoztasson engem, mint alpolgármester ezt nem teheti meg. Azt, hogy miért nem találtak, és hívtak nem hiszem, hogy a bizalom hiánya lenne. Bár kétségkívül ebben az ügyben személyemmel kapcsolatban többen hangulatot keltettek, és azt a hangulatot keltették, - amit egyébként ezúton is visszautasítok - hogy bármelyik másik félnek a pártján álltam volna az iskola ügyében. Soha nem tettem a Keresztelő Szent János Iskola ellen semmit, a másik fél érdekében hasonlóképpen nem. Egyhangú határozatot hoztunk annak idején az iskola védelmében, aminek a szövegét is én fogalmaztam. Úgy gondolom, nem érdemes a vitát folytatni, annál is inkább, mert nem vita. Én tettem egy kezdeményezést, amelyre az alpolgármester úr válaszolni fog. Kijelentéseit pedig nem minősítem. Ha jegyző úr kíván szólni, nagyon szívesen megadom a szót.

 

Horváth László: A tegnap esti ülésen, polgármester úr az ülés legvégén ehhez hasonló dolgot emlegetett fel, hogy szerinte ez nem volt szép dolog tőlem, majd azonnal bezárta az ülést, most pedig egy lakossági fórumon hozza elő ezt a témát, anélkül, hogy bármikor próbált volna erről beszélni velem. Mondjuk azt, hogy én sem minősítem. A polgármester úr kvázi kiskirályként úgy gondolja, hogy az ő alpolgármestere vagyok, illetve, hogy az ő kegyelméből vagyok alpolgármester. Hát én ezt nem így gondolom. Én azt gondolom, hogy a zsámbéki választópolgárok, illetve a testület és a Jóisten kegyelméből vagyok alpolgármester. Alighanem arról is megfeledkezik, hogy ő pedig nem azért polgármester Zsámbékon, mert bármit tett volna korábban Zsámbékért, hanem azért, mert Fidesz logóval indult 2006-ban, és azt hiszem, ezt mindannyian elfogadhatjuk.

 

Egy választópolgár: Te is azért vagy ott.

 

Horváth László: Ez így van, én ezt tudom, csak én erről nem feledkezem meg.

 

Szűcs Ferencné: A frakciózásra az előző testületből is ráfáztak sajnos.

 

Lovas Lajos: Minden, amit most az alpolgármester elmondott, azt erősíti, hogy továbbra is felszólítom lemondásra, mert így nem lehet dolgozni. Nem én vagyok az ő helyettese, hanem ő az enyém. De sajnálatosan nem tudom ebben a formában elfogadni, mert ez a kapcsolat, nem működik.

 

 

Megérkezett az általam régen várt írásbeli megerősítés a Biatorbágyi Rendelőintézet igazgatójától, mely szerint a TAJ kártyával rendelkező zsámbéki lakosok ingyenesen használhatják nem csak a laborszolgáltatást, hanem az összes szakrendelést. A János kórház és a Bicskei Rendelőintézet mellett könnyebbség lehet ez az autóval rendelkezőknek, de igény esetén előre megadott időpontokban iránytaxi igénybevételére is van lehetőség.

Különösen örülök a lehetőségnek, mert a testületi ülésen Legerszky képviselő úr, aki a bicskei intézet felügylőbizottságának is tagja, arra hívta fel a figyelmem, hogy a szóbeli ígéret nem elegendő a laborszolgáltatás igénybevételére. Most már hivatalos engedéllyel is rendelkezünk.

Kérem a kedves zsámbékiakat, segítsenek a kérdés eldöntésében. Közülünk sokan a herceghalmi vasútállomásról járnak dolgozni Budapestre. Korábban is felmerült bennem, hogy egyszerűbb lenne valamilyen közösségi közlekedést szervezni ebbe az irányba. A Volánbusz erre nem volt hajlandó, és nem is áll szándékában. Felvettem a kapcsolatot azonban egy magáncéggel, amelyik igény esetén hajlandó lenne iránytaxit indítani 15-47 fővel a vonatok ütemes menetrendjéhez igazodva. Egy jegy 200 forint volna, havi bérlet esetén pedig 125 forint. Diákoknak 100 forint alatt. A vonat ugyebár a Déli-pályaudvarra érkezik, ahonnan nagyon jó a közlekedés a metró jóvoltából.

Kérem jelezzék itt, vagy az önkormányzatnál, ha igénylik ezt a szolgáltatást!

Vihar

 2010.05.17. 12:00

A hétvégén hazaérkeztünk a wettenbergi partnerkapcsolati látogatásról. Időközben az interneten keresztül és a jegyző úr tájékoztatása alapján követtem a hazai eseményeket. Az iskola ügye, úgy látom, legalábbis egyelőre, megnyugtatóan alakul. Ma leginkább a vihar okozta károkkal vagyunk elfoglalva. Az előbb konzultáltam Csepilek úrral, az önkéntes tűzoltók elnökével. Épp most intézkedtem üzemanyagvásárlásról a járművek és a gépek számára. Szerencsére eddig nagyobb baj nem történt Zsámbékon, de számos fa meg- és kidőlt a meglazult talajon a viharos szél hatására. A veszély elhárítása folyamatos. Ezúton is köszönöm a tűzoltók áldozatos munkáját.

A mai közmeghallgatáson az alábbiakat közöltem:

Az önkormányzati törvény a polgármesterek munkájának segítésére létrehozta az alpolgármesteri tisztséget.

Szó szerint így szól a törvény:

34. § (1) A képviselő-testület - a saját tagjai közül a polgármester javaslatára, titkos szavazással a képviselő-testület megbízatásának időtartamára - a polgármester helyettesítésére, munkájának a segítésére alpolgármestert választ.

 (2) Az alpolgármester a polgármester irányításával látja el feladatait.

A polgármesteri munkát helyettesítés nélkül rendkívül nehéz végezni, gyakran előfordul, hogy egyszerre két helyen kellene lennem. Hasonló problémát vetnek fel a hivatalos utak is, amelyek alatt a helyettesítést biztosítani kell. A törvénynek nem csak a szövegéből, de szelleméből is következik, hogy a polgármester és helyettese között bizalmi viszonynak kell fennállnia, valamint az is, hogy a közvetlenül választott polgármesternek olyan alpolgármesterre van szüksége, akiben feltétlenül megbízik. A munkakapcsolat működésének a polgármester oldaláról tehát ez elengedhetetlen feltétele.

Közel négy évvel ezelőtt teljes bizalommal Horváth Lászlót jelöltem alpolgármesternek, sajnos azonban a tegnapi nappal ez a bizalom részemről teljes mértékben elveszett. Az alpolgármester úr – ezt tegnap a testületi ülésen is elismerte – legalább szombaton tudomást szerzett arról, hogy a Keresztelő Szent János iskolát lezárták a diákok és a tanárok előtt. Erről engem, mint a város polgármesterét – saját bevallása szerint – teljesen tudatosan nem tájékoztatott. Magam egy tévétársaságtól értesültem az ügyről vasárnap délben. Ezek után tudtam összehívni a rendkívüli testületi ülést, ahol egyhangú határozatokat hoztunk az iskola védelmében, tudtam konzultálni a rendőrséggel, a katasztrófavédelemmel és az érintett felekkel. Ezt a magatartást teljes mértékben elfogadhatatlannak tartom.

Ugyan a tavalyi évben is előfordult az, hogy a szeméttelep rekultivációját illető felhatalmazásomat írásban tagadta meg. Azóta más megbízást nem is adtam neki. A tegnapi nappal azonban, úgy gondolom végképp túllépett egy határt, ami már az önkormányzat működését is fenyegeti.

Minderre semmilyen személyes ambíció nem adhat felmentést, ezért a legnagyobb tisztelettel ezennel megkérem az alpolgármester urat, hogy önként mondjon le tisztségéről, ezzel megteremtve számomra és Zsámbék városa számára a normális működés lehetőségét.

A KÉSŐBBIEKBEN FELTÖLTÖM IDE AZ ALPOLGÁRMESTERNEK A KÖZMEGHALLGATÁSON FELSZÓLÍTÁSOMRA ADOTT VÁLASZÁT A JEGYZŐKÖNYV SZERINT. VÁLASZAI CSAK MEGERŐSÍTETTÉK ELHATÁROZÁSOMAT.

Ismét

 2010.05.10. 10:02

Hosszú idő telt el, amióta blogoltam, sürű napjaim voltak, tudom, hogy ez nem mentség.

Tegnap rendkívüli testületi ülést hívtam össze, miután értesültem róla, hogy a Keresztelő Szent János iskola bejáratát omlásveszélyre hivatkozva lezárta a tulajdonos rend, aki nem azonos a használóval. Nem nézhettük tétlenül, hogy 250 gyerek nem tud iskolába menni reggel, és az érettségi is veszélybe kerül. Ezért határozatban szólítottuk fel a Keresztes nővéreket, hogy biztosítsák az oktatást az iskolában, illetve vállaltuk a felelősséget az épület állapotát illetően. Ma reggel hét órakor az iskola tanárai és diákjai behatoltak az épületbe, és megkezdődött az oktatás. A rendőrség kérte a katasztrófavédelem vizsgálatát, és tőlem, hogy statikussal vizsgáltassam meg az épületet. Ez ezekben a pillanatokban is folyik. Abban bízom, hogy a vizsgálat megnyugtató eredményt hoz.

Két perc múlva kezdődik a pénzügyi biztottság ülése, majd 11-kor a testületi ülés, ahol dönthetünk végre az új főtérpályázatról, amelyről korábban már írtam. A két egyházzal közösen összesen 833 millió forint elnyerésére pályázhatunk.

Pénteken érkezett meg a homoródszetpáli küldöttség a Népdalköri találkozóra. Tódor Csaba lelkész úr és felesége lakott nálunk. Szép napokat töltöttünk együtt, az általuk adott műsor és a többi fellépőé is rendkívül színvonalas volt.

Jó napot kívánok!

 2010.04.28. 11:23

Legutóbb megígértem, hogy írok arról, hogy köszönök-e az embereknek, de erről majd ennek a bejegyzésnek a végén, mert fontosabb dolgok is történtek az elmúlt héten.

Tegnap nyílt napot tartottunk az új óvodában. A kivitelező jóvoltából konkrét műszaki adatokat is mondhattam a megjelent harminc érdeklődőnek, főleg óvónőknek. Most csak egyetlen szám: közel 30.000 téglát építettek eddig be az oviba. Jelenleg a tetőt építik, így jól láthatóvá vált a belső terek nagysága. Most már bizton állíthatom, ez lesz a legszebb óvoda a környéken. Ahogy a véleményeket hallgattam a helyszínen, ezzel mindenki egyet értett. Ráadásul az új böcsődével kiegészülve már két vadonatúj középületnek örülhetünk hamarosan. Ez utóbbira ugye 195 millió forint támogatást nyertünk nemrégiben.

A hétfői napon Márton atyával és Ágnes nővérrel tárgyaltam a szociális városrehabilitációs pályázattal kapcsolatban. Arra kértem őket, hogy fontolják meg a pályázathoz való csatlakozást az egyházi ingatlanok tekintetében. Tudtam ugyanis, hogy régen terveznek ilyeneket, és együtt nagyobb az esélyünk. Az új pályázatba majdnem minden belefér, amit korábban terveztünk (a fellebbezésünkre egyébként még nem válaszoltak), sőt annál sokkal több. Végül a csatlakozás mellett döntöttek, aminek őszintén örülök. Hasonlóképpen a Református egyházközségének is. Matyó Lajos lelkész úrral még pénteken beszéltünk erről. Mindkét egyház vállalja a 20 százalékos önrész biztosítását.

Hétfőn később Csepilek úrral a Tűzoltó egyesület elnökével tárgyaltam az esedékes pályázatokról és az önkormányzati támogatásokról. Ezeket délután négykor tárgyalta a kulturális bizottság, azonban olyan kérdések merültek fel, amelyek miatt el kellett halasztani a napirend tárgyalását egy későbbi időpontra. Szabó Bernadett és Legerszki Tamás képviselők kezdeményezték a Zichy Miklós Általános Iskola reformkoncepciójának kidolgozását. Ez szakmai körökben némi félreértésre adott okot, és magam sem értettem pontosan, hogy mi a határozati javaslat. Ugyanis ez jórészt állami feladat, és a közoktatási törvény határozza meg. Minden esetre a bizottság úgy határozott, hogy egyeztető grémiumot állít fel az oktatási intézmények vezetőiből és képviselőkből. Utóbbiak közül nyilván azok jöhetnek számításba, akiknek pedagógiai szakképesítése is van. Ezt pénzügyi bizottsági ülés követte, amely döntött a szociális városrehabilitációs pályázaton való indulásról továbbá az "Első lépés" nevű 100 százalékos támogatású TÁMOP pályázaton való indulásról.

Végül este testületi ülésen vettem részt.

Múlt hét pénteken délután részt vettem a Bölcsődei Nap alkalmából rendezett vacsorán, ahol örömmel közölhettem, hogy hosszú évek után ez alkalomból jutalmat is tudunk adni a dolgozóknak.

Előző nap volt egy állampolgársági esküm. Polgármesteri keretből 50 ezer forint támogatást adtam a Keszkenő Népdalkörnek a homoródszentpáli vendégek fogadására. Ők május 7-én érkeznek a kör által szervezett népdaltalálkozóra. Örülök, hogy a lelkész urat és feleségét vendégül láthatjuk.

Remélem semmi fontosat nem hagytam ki.

De mégis. Vasárnap este a Fidesz eredményvárójában örültem a történelmi győzelemnek. Hiszek abban, hogy Magyarországra szebb napok köszöntenek, és benne Zsámbék is ismét felvirágzik!

Polgármesteri ténykedésem elején talán valóban elgondolkodtam néha az utcán járva-kelve, és előfordulhatott, hogy nem köszöntem előre a zsámbékiaknak. Persze, engem sokkal többen ismertek, mint ahány polgárt én ismerhettem akkor. Ez valószínűleg most is így van. Városban nőttem fel, ahol az ismerősök köszönnek egymásnak, a többiek valamiért úgy tesznek, mintha nem látnák egymást. Ez persze szörnyen hangzik, de ha belegondolnak, Budapest utcáin nehéz is lenne gyalog közlekedni, ha másodpercenként tíz embernek kéne köszönni. Ellenben, ha ismerőssel találkozik az ember, akkor örömmel köszön, rámosolyog, akkor is ha éppen siet. Ez az elvárt udvarisa magatartás. Az ismeretlenekkel meg akkor udvarias valaki, ha nem bámulja meg őket. Ez az én hibám, de az elmúlt években sokat fejlődtem:)

Őszintén szólva először csodálkoztam is a probléma nagyságán, amikor először hallottam, hogy "nem köszönök az embereknek". Azt gondoltam, hogy a polgármestert a munkája alapján ítélik meg. Például az alapján, hogy mi épül, mi változik a faluban, most már kisvárosban. Ám legalább három éve értem, hogy miért fontos dolog ez. A vidéki közösség, és ezúton is köszönöm, hogy befogadtak, kedvesebb és közvetlenebb. Egy polgármestert meg alighanem magáénak akar érezni. Ezt pedig a polgármester úgy köszönheti meg a legjobban, ha minden polgárnak előre köszön. Ezt igyekszem én is gyakorolni, már jó ideje. Nem zavar, hogy így a piacon időnként a nem zsámbékiaknak is köszönök, és látom a szemükben, hogy fogalmuk sincs arról, ki is vagyok.

Mindenkinek vannak idézőjeles jóakarói, nekem is vannak. Onnan is tudom ezt, mert mostanság megint hallom, hogy nem köszönök az embereknek. Ez abból a szempontból, hogy legfőbb vádként ennyit sikerült összehozni ellenem, tulajdonképpen elégedettséggel is eltölthetne. De meg kell vallanom, hogy bánt. Nem találkozom mindenkivel, így könnyű azokkal elhitetni, hogy nem köszönök, akikkel nem találkozom. Ráadásul ez nem is verseny, védekezni sem kívánok ellene. Amikor a feleségemnek mondtam a dolgot, azt mondta, hogy nem lehet velem beszélgetni az utcán, mert egyfolytában köszönök valakinek:)

Nem baj:) Ha mégis előfordult volna, hogy valakinek nem köszöntem volna előre, bocsássanak meg nekem! Szép és jó napot mindenkinek!

Tehát nem 26-án, ahogy tévesen írtam itt

A hétvégén Gerlingenben jártam hivatalos úton az országos Svábbálon. Tavaly hívtak meg először erre az eseményre, akkor a Lochberg tánccsoport lépett fel Zsámbékról. Most a tarjáni Forgatag táncegyüttes és a tarjáni sváb zenekar mutatkozott nagy sikerrel. Gerlingen városa a tavalyi várossá válási ünnepségen 1000 eurót ajándékozott Zsámbéknak, most ezt sikerült készpénzre váltani.

Ma meghallgattam a műszaki iroda vezetői állására pályázókat.

Kora délután Piliscsaba polgármestere, Dr. Solti Gábor és aljegyzője járt nálam. Dr. Kocsis Tamás és Dr. Malik Dean társaságában Piliscsaba csatlakozásáról tárgyaltunk az orvosi ügyeletünkhöz.

Kettőkor kezdődött, és most ért véget az élményfürdőről szóló tárgyalás. Megtekintettük lehetséges helyszínként a laktanyát és a malomrom területét is. A kérdést hamarosan a testület elé terjesztem.

Most az Aranykor Nyugdíjas Egyesület rendezvényére igyekszem, legközelebb pedig arról fogok írni, hogy vajon köszönök-e az embereknek, mert jóakaróim azt terjesztik, hogy nem.

Megint elszaladt egy hét, és elég sok minden történt. Időrendben visszafelé haladva:

Most érkeztem vissza Biatorbágyról, ahol meglátogattam a Boldog Gizella Öregek Otthonát, és megismerkedtem a biai önkormányzat és az intézmény ellátási stratégiájával. Utóbb Wágenszommer alpolgármester úrral egyeztettem több kérdésben. Így merült fel a laborhasználat kérdése is. Most adták át Biatorbágyon az új szakrendelő központot. Ennek kapcsán felmerült a bicskei labor kérdése, amelyet jelenleg nem használhatunk az ottani kvóta betelte miatt. Az alpolgármester úr arról tájékoztatott, hogy a biai szolgáltatást viszont igénybevehetjük térítésmentesen. A bián levett mintákat Százhalombattára küldik, ahonnan az eredményeket elektronikus formában küldik vissza, akár a háziorvosnak is. Ez a lehetőség azoknak jelent könnyebbséget, akik autóval rendelkeznek.

Tegnap délután részt vettem a Kultúra, nyilvánosság konferencián, előtte pedig aláírtam a testület felhatalmazása alapján az OTP-vel az éves hitelkeret szerződést. A jegyző úr jelezte, hogy az automatát szerencsésebb volna az előtérbe kihelyezni, mert a hivatal épületében beléptető rendszert fogunk kialakítani. Jómagam jeleztem a lakossági igényt egy új OTP-automata felállítására, lehetőleg frekventált helyre, például a CBA épületéhez. Illetve Zsámbék központi szerepére hivatkozva egy OTP fiók kialakítását is kértem. Tárgyalópartnereink gyors választ ígértek kéréseinkre.

Előző nap az óvoda-kivitelező cég főmérnökével tárgyaltam a szükséges közbeszerzések kiírásáráról orvos- és konyhatechnológia témában, illetve áttekintettük az építkezés állását. Nyilt napot fogunk rendezni e hó 26-án, ekkor mindenki szabadon körbenézhet az épületben, jómagam pedig ismertetem a közérdeklődésre számot tartó adatokat is az új óvodával kapcsolatban.

Előtte egy pontenciális zsámbéki élményfürdőről tárgyaltam.  A jövő héten tágabb körben folytatjuk a lehetőségek feltárását.

És még korábban: Ezúton is gratulálok minden kedves barátomnak és kollégámnak, akik a választások első fordulójában országgyűlési képviselői mandátumot szereztek!

A hét

 2010.04.09. 11:52

Az bizony elszaladt, úgy hogy nem jutottam el a blogolásig. Keddre szabadnapot vettem ki (hivatalosan szabadságos tömb használatával, ezt kíváncsi jóakaróimnak írom). Szerdán a méhnyakrák elleni védőoltás kérdéséről tárgyaltam. Mivel ennek évi legalább másfél millió forintos költsége volna, ajánlatot kértem, amelyet a Pénzügyi bizottság elé fogok terjeszteni.

Közben feleskettem a választási pártdelegáltakat, egyeztettem az új óvoda pótmunkáiról, a tiszti kaszinó bontásáról, és a szerződésmódosításról. Ma megintcsak eskettem két delegáltat. A hivatal pedig gőzerővel készül a választásokra. Vasárnap hajnali negy ötkor kezdik a munkát.

Még pontosabban energetikai korszerűsítésére. Ez tartalmazza a homlokzat és a tető szigetelését, a nyílászárók cseréjét, új kazán beépítését és a fűtésszabályozó rendszer kialakítását. Mindezek jelenleg annyira elavultak, hogy ha télen sötétben repülőről infrakameráznánk a környéket, egy hatalmas világító tömböt látnánk csak. Ráadásul ilyen körülmények között a fűtés rengeteg pénzbe kerül.

A beruházás összköltsége 97,8 millió forint. Ebből uniós támogatás 74,3 millió. Most már csak nyernünk kell.

Gyermekvédelmi konferencián

 2010.03.29. 16:40

Ma koradélután részt vettem a szokásos éves Gyermekvédelmi konferencián a Boldog Gertrúd Alapközpontban (ÖNO...). Bárándyné Jánossy Enikő ismertette az elmúlt év eseményeit és eredményeit. Az eseményen részt vett és felszólalt az úgynevezett "jelzőrendszer" valamennyi tagja: a védőnőktől az általános iskoláig bezárólag az összes önkormányzat oktatási és egészségügyi intézmény, a premontrei iskolák, és az önkormányzat. Magam a rászoruló családok esetében a korai segítség fontossága mellett érveltem.

Most indulok a Civil fórumra, amely sajnos egy időben kezdődik a pénzügyi bizottság ülésével, amelyre igyekszem minél előbb visszatérni.

Ma este a Lovasnapoknak helyszínt adó réten egy fiatal golden retriever szukát és három kölykét találtuk meg. A kutyák ápoltak és gondozottak. Az anyakutya és az egyik kölyök nyakában sál volt kötve. Valakinek biztosan hiányoznak. Jelenleg biztonságban vannak. Gazdájuk jelentkezhet Ozwald István állatorvosnál vagy a polgármesteri hivatalban Both Zoltánnál vagy nálam.

A Váti hivatalosan is értesített, hogy 195 millió forintot nyertünk a bölcsőde-pályázatunkon. Ez pedig azt jelenti, hogy az új óvodával szemben, a volt Tiszti kaszinó helyén fel fog épülni az új négy csoportos bölcsődénk. Szép nap ez a mai:)

Ezzel összesen több, mint 600 millió forintot nyertünk ebben a négyéves ciklusban.

***

Tegnap a kulturális bizottság ülésén érdekes vita folyt az óvoda házirendjével kapcsolatban. Szabó Bernadett képviselőasszony felvetette, hogy többen jelezték neki, hogy az óvodába a gyerekek kifestve, nem odaillő ruhában járnak az intézménybe. Az intézmény vezetője csodálkozásának adott hangot, és jómagam is, mert ilyen jelzés eddig hozzám nem érkezett. Legerszki Tamás képviselő úr megjegyezte, hogy mint orvos ragaszkodik a körömfestés tiltásához az óvoda házirendjében, mert a mikrokeringést a köröm felületén ellenőrzik, és ha ez festékkel fedett, az életekbe is kerülhet.

A vita során kérdésemre kiderült, hogy a körömfestés - a mikrokeringés ellenőrzését nem csupán az óvodás korosztályban akadályozza, így nem életkor specifikus -, ezért kértem Legerszki képviselő urat, hogy tegyen javaslatot az önkormányzati intézmények esetében a probléma megoldására. Végül a jegyző úr jelezte, hogy a bizottságnak nincs módja sem beletenni, sem elvenni a házirendből, csupán elfogadhatja vagy elutasíthatja azt. Végül ketten, Keserű János és Horgos Zsolt igennel szavaztak, a többiek tartózkodtak, így az új házirend nem került elfogadásra.

Válaszolt a Magyar Közút

 2010.03.23. 11:17

Ahogy a blogomon is megírtam írásban megkérdeztem a Magya Közútat a Herceghalmi úti hetvenes korlátozó tábla feloldásával kapcsolatban. Megérkezett a válasz:

"Igazgatóságunkhoz hivatkozási számon megküldött megkeresésére, az abban foglaltakkal kapcsolatosan az alábbi tájékoztatást adjuk.

A 2005 év folyamán Társaságunk a 1001 j. út 3+700 kmsz-ben jobb oldalon, illetve a 4+230 kmsz-ben baloldalon "70 km/h-s sebességkorlátozó táblákat" helyezett ki. A sebességkorlátozó táblák hatálya a következő földútcsatlakozásokig (megközelítőleg 200-200 m-ig) tartott, melyeket ismeretlenek megszüntettek.

Jelezzük, hogy a Regionális Főmérnökségünk Tárnoki üzemmérnöksége felé a feloldó tbálák kihelyezése iránt az intézkedést Igazgatóságunk megtette."

Nos, a válasznak örülök, meg a feloldó táblának is. Ezúton köszönöm a Közút válaszát.

Hétvégi rendezvények

 2010.03.21. 08:38

Hát ez a hét elszaladt blogolás nélkül. Sok minden történt, de most koncentráljunk a hétvégére. Tegnap háromkor rövid beszédet mondtam az óvodások és iskolások rajzversenyén, amelynek témája az életet adó víz volt. A kiállítás a művelődési házban látható. Nézzék meg! Nagyon szép rajzok születtek. Köszönet Németh Zsuzsának a Vízmű ügyvezetőjének, a pályázat kiírójának az ötletért, a szervezésért és az ajándékokért.

Egy órával később a Vöröskereszt délutáni rendezvényén vettem részt, ahol megjelent a megyei vezetés is. Rövid köszöntőt mondtam, majd érdekes beszélgetést folytattam a megyei igazgatóval, az elnökkel és helyettesével. Hamarosan ismét találkozunk, mert olyan szociális normatívákat hívhatunk le a segítségükkel, amelyek a nehézsorsú zsámbékiaikon segíthetnek. Ne halat adj, hálót - mondta beszédében az igazgató. Nagyjából erről van szó.

Ma a gyerekekkel az Íjász Napfordulóra megyünk. A kislányom kétszer is fellép. Másodjára a kemenceszentelésen. A kemencét egyébként 50ezer forinttal támogattam a polgármesteri keretből. Zombori Laci 100-at kért, de a törvény szabta lehetőségeim 50-ig terjednek. Ezt lehet, hogy Laci is innen tudja meg, de majd személyesen is.

Szép ünnepet mindenkinek!

 2010.03.15. 10:28

Ezt a beszédet fogom mindjárt elmondani a városi ünnepségen:

Kedves zsámbékiaik, kedves barátaim, tisztelt ünneplők!

 

Ma újra március 15-e van. Nem csupán dátum szerint. Ugyanúgy vízválasztóhoz érkeztünk, mint eleink 1848-ban, amikor ezen a szent napon megszületett a polgári Magyarország. Nemzetünk felszabdalva, a középkorból örökölt feudális rendszerben jogfosztottan élt. Ahogy a mi nemzedékeinknek 1956 példája, úgy a márciusi ifjaknak a francia forradalom jelszavai nem egészen hatvan év távlatából mutattak irányt: szabadság, egyenlőség, testvériség.

 

Ez a hármas jelszó azóta is mindig szemünk előtt lebeg, mint elérendő cél, és ha összeszámoljuk az éveket, hogy hányszor voltunk közelebb hozzájuk, mint sem, akkor a mérleg szomorú eredményt fog mutatni. Nagyjából kettő a nyolchoz arányban.

 

1848. március 15-e egy tökéletes nap volt. Azon a reggelen Vasvári Petőfi tőrös botjával hadonászott Jókai és Petőfi közös lakásán, és amikor a szurony kirepült a botból, rezegve megállt az ajtófélfában. "Jó jel! – mondta Petőfi - A szurony hegye Bécs felé mutat."

 

Az idők azóta annyit változtak, hogy ma már Bécsre akkor szoktunk mutogatni, ha példát keresünk a békés, emberhez méltó, polgári demokráciára. Mert akárhogy is nézzük, egykori elnyomóink az évtizedek alatt túl tudtak lépni a saját árnyékukon, igaz, előbb is szabadultak meg a megszálló hatalomtól, mint mi magyarok.

 

1848 március idusán nem folyt vér. A fiatalok a fiatalokhoz mentek Fillinger  kávéházába a 12 ponttal és egy verssel, amit még senki sem ismert. Azaz Szikra Ferenc jurátus március 13-án este egy sort már látott belőle, a kezdősort: "Rajta magyar, hí a haza!" Nyomban felhívta Petőfi figyelmét arra, hogy először talpra kell állítani a magyart, és csak utána "rajta". Petőfi nem szerette, ha verseibe belebeszélnek, most azonban valami jó előérzete lehetett, mert megígérte, hogy Szikra utasítása szerint kiigazítja az első sort.

 

A magyar nemzetet ma nekünk kell talpra állítanunk! És ehhez semmilyen szélsőségre nincs szükségünk, akármilyen köntösbe is öltözzék. 1848-ban sem volt. Pest és Buda polgárai erőszak nélkül változtatták meg a történelmet. És elegen voltak ahhoz, hogy a múlt emberei – bár az erőszak alkalmazásához minden eszközzel rendelkeztek – visszavonulót fújjanak.

 

Amikor Petőfi az orovosi kar előtt elszavalta a Nemzeti dalt, a tömegből egy hang azt javasolta, menjenek Budára a cenzorhoz, írassák alá vele a pontokat és a verset, hogy ki lehessen nyomtatni.

"Cenzorhoz nem megyünk - felelte Petőfi -, nem ismerünk el többé semmi cenzort, el egyenesen a nyomdába!"

 

Ma már talán nem kell magyaráznunk, hogy nincs szükségünk cenzorokra, sem itt, sem máshol.

 

A márciusi ifjak tiszta emberek voltak. Forradalmuk azért győzedelmeskedhetett, mert ha voltak is vitáik, egyikük célja sem a puszta hatalom megszerzése volt. Ezért aztán nem is szúrták hátba egymást. Nem személyes érdekeiket akarták érvényesíteni bármi áron, nem bújtak farizeus módra mindent megmagyarázó szofisták mezébe. Nem valamely titkolt bűnüket akarták maguk mögött hagyni. Csupán szabad, független, egységes, erős, igazságos Magyarországon akartak élni. Ma sem akarunk mást!

 

1848 március 15-én Landerer tudta, hogy jönnek a fiatalok. Előző nap el is mondta gépmesterének, hogy nagy mennyiségű papírt áztasson be reggelre. "Hát maga csak legyen az eszénél" - mondta a nagyszakállú nyomdatulajdonos a gépmesternek - "ha kevesen lesznek az ifjak, és a nyomdaszemélyzet elbír velük, akkor ki kell verni őket. Ha sokan lesznek, Isten neki, csinálják meg, amit akarnak!" Sokan voltak.

 

Márpedig sokan vagyunk most is!

 

Milyen araboknak micsodát?

 2010.03.12. 12:37

Naponta hallok szórakoztató hireszteléseket saját magamról. Ma például azt hallottam, hogy valamilyen területet kívánok eladni valamilyen araboknak. Ennek fő bizonyítéka, hogy a hivatal előtt fekete, külföldi rendszámú Mercedesek parkoltak. Hát először is nem nagyon maradt területünk, amit eladhatnánk, másodszor pedig arabokat utoljára nem is tudom mikor láttam.

Ami viszont igaz, hogy most, amikor fellobogózzuk a várost, kiderült, hogy évente 15 nemzeti lobogót lopnak el ismeretlenek az oszlopokról. Kérem az ismeretleneket, ne tegyék! Nekünk is szükségünk van rájuk.

Térfigyelő és rendőrőrs

 2010.03.11. 15:49

Már megint majdnem eltelt a hét:( A teljesség igénye nélkül.

Hétfőn a március 15-i ünnepségről egyeztettünk a kulturális bizottság ülésén. A műsor nagyszabású lesz, jöjjenek el minél többen!

Tegnap a kistérségi menedzserrel tárgyaltam. A Közkincs kerekasztalról és a kistérségi napokról. A kistérség a két programra illetve programsorozatra 1,5 millió forintot nyert. Beadtuk megalapozott fellebbezésünket a főtér pályázat ügyében.

Ma több tárgyalás után a budaőrsi rendőrkapitánynál jártam, és a térfigyelő rendszerről illetve a rendőrőrsről egyeztettem. A kapitányság támogatja kezdeményezésünket a térfigyelő rendszer ügyében, és jelen állás szerint az őrs ügyében is bizakodóak lehetünk. A folyamatot alighanem a kormányváltás lassítja. A következő egy hónapban már nem biztos, hogy döntés fog születni.

Közben megérkeztek Wettenbergből a Zsámbék Heimatverain képviselői, Ludwig Hankovetz elnök, hitvese Ursula Hankowetz, képviselő és Adelheid Hain, akik Ágnes nővéréknek hoztak adományokat. Ma nálunk vacsoráznak, de amikor csak lehet, csatlakozom a programjukhoz.

Heti összefoglaló

 2010.03.07. 22:25

Hát ez lett belőle, heti összefoglaló. Készültem én többször is írni a héten, de olyan sürűre sikeredett, hogy végül nem jött össze. Pénteken családostul elutaztunk a feleségem szüleihez, és most értünk vissza.

A hét legrosszabb híre, hogy néhány - számomra jelentéktelennek látszó - formai hiba miatt nem fogadták be a hiánypótlás után a főtérpályázatunkat. Szerencsére van lehetőségünk fellebbezni, és ezt a holnapi napon meg is fogjuk tenni. Rengeteg közös munka és gondolkodás van ebben a pályázatban, ráadásul ebben az uniós ciklusban hasonló pályázattal már aligha fogunk találkozni. Igaz, hogy a 600 milliós pályázat mintegy 140 milliós önrésze nagy terhet róna az önkormányzatra, így mindannyiunkra, de a több évtizedes lemaradást még ezen az áron is érdemes behozni.

A csütörtöki testületi ülésen mély döbbenetemre a jelenlévők többsége levette a napirendről a töki csatornaberuházás kapcsán meghozandó határozati javaslatot. Ez arról szólt, hogy a Tök számára adott befogadó nyilatkozatunk csak abban az esetben érvényes, ha Tök képviselői aláírják az erről szóló szerződést is. Ez azért fontos, mert a csatlakozás feltétele a hálózathoz (amelyet a zsámbékiak pénzéből építettek ki) való csatlakozás közösen kialkudott feltétele annak az 56 millió forintnak a megfizetése (a fele természetben), amit a zsámbékiak már megfizettek. Ez a pénz a hálózat karbantartására és fenntartására kell. A nagyobb terhelés óhatatlanul szükségessé teszi ezt. Ezen túl arra is kérjük a töki önkormányzatot, hogy ha valóban szükséges a zsámbéki szakasz (390 méteres) felbővítése, akkor annak költségeit vállalják szerződésben. Ha ezt a szerződést nem kötjük meg, úgy csak partnereink jóindulatában bízhatunk. Polgári jogi szempontból ez azonban vajmi keveset számit. Magyarán könnyen előfordulhat, hogy utódaink hirtelen sok tízmilliós beruházást kénytelenek majd kifizetni a szerződés hiányában. Ezt nem sikerült elsőre minden képviselőnknek megérteni. Az ülésen jelen volt a mély meggyőzőerővel beszélő töki polgármester is, aki ezekre a kérdésekre megfoghatatlan választ adott. MÉgis elegendő volt ahhoz, hogy saját képviselőtársaim részéről elhangozzanak, a jószomszédi viszony, a barátság, majd az izomból lenyomás kifejezések, mely után a kérdést levették a napirendről.

Végül némi háttérbeszélgetés után péntekre összehívtam az ügyben a testület rendkívüli ülését, amelyen velem együtt nyolc képviselő jelent meg, és egyhangú szavazással elfogadtuk az előző napi határozatot az ügyben. Az ülések videón való megtekintését mindenkinek tanulságosnak tartom.

Iskola

 2010.03.02. 15:49

Tegnap tovább tájékozódtam víz-ügyben. A holnaputáni testületi ülésen már konkrétumokat tudok mondani.

Tárgyaltam a Zichy Miklós Általános Iskola Szülői Szervezetének vezetőjével az iskola udvarának rendbetételéről és egy új csúszda felállításáról. A szervezet az iskolabálokon összegyűjtött pénzből szereté felállítani a játszótéri eszközöket. Természetesen az önkormányzat eszközeivel segíteni fog a megvalósításban.

Ma részt vettem a mesemondó versenyen az iskolában. Mindenkinek zsámbéki ifjú résztvevőnek gratulálok!

Olcsóbb víz

 2010.02.26. 21:48

Mindannyian tapasztaljuk, Zsámbékon a vízdíj rendkívül magas. Nagyjából kétszer akkora, mint Budapesten. Az sem vigasztaló, hogy Pátyott még drágább. Ezért keressük a megoldást, hogy olcsóbb vizet vehessünk, vagy termelhessünk mi magunk. Három éve is hasonló volt a helyzet. Akkori kérdésemre, amelyet a vízműhöz és akkori felgyelőbizottságához intéztem, az volt a válasz, hogy a pesti víz nem ér el hozzánk, saját kutunk pedig nem alkalmas a fogyasztásra. Tavaly év végére derült ki, hogy ez a két állítás teljesen nem felel meg a valóságnak. A Zsámbéki-medence körvezeték Biatorbágyon keresztül ugyanis összeköt bennünket a Duna-vízzel. Most a vizet nagyjából 300 forintért vesszük Tatabányáról köbméterenként. Biatorbágyról ugyanezt 200-ért megkaphatnánk. Ehhez meg kellene győzni Herceghalmot és Etyeket, hogy ők is a biai Duna-vizet vásárolják.

Persze a Duna-víznek van ellentábora is. Ugyan lágyvíz, így a bojlereknek és mosógépeknek nem árt, de Mayer elnök úr szerint tele van gyógyszerszármazékokkal.

Másik lehetőség a saját kút beüzemelése. Ez 30-40 millió forintba kerülne, viszont így nagyjából 100 forintba kerülne egy köbméter kitermelése, azaz áfásan, ha a beruházást más forrásból tudjuk fedezni (pályázat), úgy a víz ára 200 forinttal lehetne alacsonyabb.

A víz ára azonban nem csak azért magas, mert drágán vesszük a vizet. A hálózatban nagyjából 20 százalék vész el. Ezért kell most beruháznunk a hálózat karbantartásába sok millió forintot. Ezt a rendszert ugyanis az elmúlt évtizedekben nem igen tartották karban.

Horváth alpolgármester úr az utolsó testületi ülésen napirend után szót kért, és informátorára hivatkozva arról tájékoztatott, hogy a Szövetkezet és még néhány cég egy külön vezetéken (amiről eddig nem tudtunk) olcsóbban veszi a vizet. Feltette a kérdést, hogy nem vehetnénk-e mi is erről a vezetékről a vizet, amely ugyanattól a szolgáltatótól érkezik. Ennek kivizsgálására szólított fel. Gasparek elnök úr, na jó Gasi megjegyezte, hogy a víz árának csak egy részét teszi ki az átvett víz ára, a többi a csatornadíjból és a rendszer fenntartásának költségeiből tevődik össze. Az ülésen jelen volt Bathó Lajos úr, a Német Kisebbségi Önkormányzat képviseletében, aki korábban a Szövetkezetben dolgozott, és megerősítette a vezeték létét. Ma telefonon sikerült beszélnem a Szövetkezet elnökével, aki megerősítette a vezeték létét, és az általuk vett víz árát is, ami sajnos magasabb, mint amennyiért mi vesszük. Ennyit tudunk ma este, hétfőn személyesen is találkozom az elnök úrral.

 

süti beállítások módosítása