Ma újabb megbeszélést tartottunk az elkerülő út ügyében. Meghívtam valamennyi érintett település vezetőit, valamennyi hivatalt és az érintett országgyűlési képviselőket is. Többen kimentették magukat, de a lényeg az eredmény. Az útra szánt uniós forrást meg kell pályáznia az építtető NIF Zrt-nek, de a sikerre most minden esély megvan. Most következik a kiviteli terv elkészítése, a megvalósíthatósági tanulmányé. Ezek a pályázathoz kellenek. Ezek után következik a területek megvásárlása, szükség esetén kisajátítása, majd jön a régészeti feltárások szakasza. Összességében az építkezés leghamarabb jövő év végén kezdődhet meg.

***

A Lochberg pénze

Ez ügyben tisztáznunk kell néhány félreértést. Annál is inkább, mert ma már a piacon is arról beszéltek néhányan, hogy az önkormányzat nem adja oda a Lochberg tánccsoportnak a pénzét, azt az 5000 eurót, amit német testvételepülésünktől kaptak. Ahogy a Zsámbéki Hírekben írták: "...még sajnos várnunk kell a Wettenbergtől kapott forrásra az önkormányzattól." Ugyanezt Sandra Titanilla megírta levélben is, de személyesen a CBA-ban összefutva is elmondta. Ahol röviden elmondtam neki, hogy mi is a helyzet, de úgy látszik ezt meg kell ismételnem itt is, hivatalosan is.

A helyzet ugyanis a következő:

1. A Lochberg tánccsoportnak nem volt hol próbálnia. Ezért használatba kérték a Zárdakert nagyobbik épületét az önkormányzattól még valamikor a ciklus elején. 10 év határozott időre úgy, hogy az önkormányzat lemondott volna erre az időre a használat jogáról. Ezt úgy gondoltam nem tehetjük meg, mert fogalmunk sem volt arról, hogy mi lesz a fejlesztések során az épület sorsa. Később hoztunk egy határozatot, amelyben használatba adtuk az épületet bizonyos feltételekkel. A Lochberg felújításokat végez az épületen, és ennek fejében fix időpontokban kizárólagosan használhatja azt. A fennmaradó időben pedig az önkormányzat rendelkezik az épülettel. Az ifjúsági ház elképzelés csak később született meg, de a feltételrendszert nem érintette a koncepció. Az önkormányzat tehát nem mondott le az épület használatáról, de lehetőséget teremtett arra a Lochberg számára.

2. A Lochberg táncsoport nem kapott 5000 eurót Wettenbergtől. Gerhard Scmidt polgármester nyilvánosan adott át nekem az önkormányzat részére 5000 eurót a Német Ifjúsági Ház munkálataira. Azaz Zsámbék önkormányzata nevében papíron is átvettem 5000 eurót a kijelölt célra. Nem is kívánjuk másra fordítani. A pénz természetesen megvan. Miután azonban átvettem az önkormányzat részére, azt nincs jogom továbbadni a Lochbergnek. A munkákat hivatalosan Zsámbék Város Önkormányzata fogja megrendelni, melynek nyomán létrejön majd Zsámbék Város Német Ifjúsági Háza. A korábbi megállapodás alapján feltételezem, hogy ezt a Lochberg fogja működtetni feladatellátási szerződés alapján a korábbi koncepciónak megfelelően.

süti beállítások módosítása