Ismét

 2010.05.10. 10:02

Hosszú idő telt el, amióta blogoltam, sürű napjaim voltak, tudom, hogy ez nem mentség.

Tegnap rendkívüli testületi ülést hívtam össze, miután értesültem róla, hogy a Keresztelő Szent János iskola bejáratát omlásveszélyre hivatkozva lezárta a tulajdonos rend, aki nem azonos a használóval. Nem nézhettük tétlenül, hogy 250 gyerek nem tud iskolába menni reggel, és az érettségi is veszélybe kerül. Ezért határozatban szólítottuk fel a Keresztes nővéreket, hogy biztosítsák az oktatást az iskolában, illetve vállaltuk a felelősséget az épület állapotát illetően. Ma reggel hét órakor az iskola tanárai és diákjai behatoltak az épületbe, és megkezdődött az oktatás. A rendőrség kérte a katasztrófavédelem vizsgálatát, és tőlem, hogy statikussal vizsgáltassam meg az épületet. Ez ezekben a pillanatokban is folyik. Abban bízom, hogy a vizsgálat megnyugtató eredményt hoz.

Két perc múlva kezdődik a pénzügyi biztottság ülése, majd 11-kor a testületi ülés, ahol dönthetünk végre az új főtérpályázatról, amelyről korábban már írtam. A két egyházzal közösen összesen 833 millió forint elnyerésére pályázhatunk.

Pénteken érkezett meg a homoródszetpáli küldöttség a Népdalköri találkozóra. Tódor Csaba lelkész úr és felesége lakott nálunk. Szép napokat töltöttünk együtt, az általuk adott műsor és a többi fellépőé is rendkívül színvonalas volt.

süti beállítások módosítása